Dr. Förster Kálmán, városunk első polgármestere Dornyay kalauzának előszavában úgy fogalmazott, hogy őszinte örömet kelt benne, hogy „van egy mű, mely a legnagyobb mértékben alkalmas arra, hogy annak útbaigazítása alapján Salgótarjánt és annak környező hegyeit, várait, tehát a város ipari nevezetességeit és környékének természeti szépségeit az idegenek is megkedveljék”.
Ezzel a céllal ragadtunk mi is tollat: hogy a majdnem száz évvel később megjelenő kalauzunk – a maga idejében született elődjéhez hasonló szándékkal, de a jelen kor elvárásai szerint, egy közösség együttműködésének eredményeként – segítse az eligazodást és a felfedezést, és hozzájáruljon Salgótarján és környéke megismeréséhez és megszeretéséhez.
Szeretnénk viszont azt is, hogy ez a kalauz projekt ne csak egy maroknyi ember által megírt könyv legyen, hanem ez egy igazi lenyomat legyen, egy közösség által összerakott kalauz, ezért arra gondoltunk, hogy megkérünk mindenkit, aki szerete hozzájárulni a kalauzhoz egy fényképpel, sztorival, tippekkel, gondolatokkal vagy esetleg támogatással.
A kalauzunk egyik részén helyi nevezetességeket, látványosságokat, épületeket fogunk bemutatni és ezekről szép képeket szeretnénk mellékelni. Van egy listánk, amit itt lehet találni: helyszínlista, és ha ezekről készítettél képeket és szeretnéd, hogy bekerüljön a kalauzba, akkor kérünk, hogy minől jobb minőségben (legalább 1500px szélességben) küldd el nekünk a képet vagy a linket az email címünkre: info@volgyvaros.hu a neved feltüntetésével. Ez a lista még nem végleges, ha van további javaslatod, várjuk azokat is :) Természetesen egy ember több képek is beküldhet!
Mindenkinek vannak vicces, érdekes vagy csak nosztalgiázós történetei, ami a város különböző helyszíneihez kapcsolódnak. Szeretnénk ezekből is minél többet betenni a kalauzba! Itt vannak a helyszínek: helyszínlista, de más dolgokhoz tartozó történeteket is várunk! Olyanokra gondolunk, hogy valaki néhány mondatban leírja, hogy régen mondjuk ebben vagy abban az épületben volt az esküvője vagy itt találkozott egy híres emberrel, ide járt iskolába, de az ma már egy iroda, stb. Egy ember természetesen több történetet is küldhet, ezeket a név feltüntetésével az email címünkre várjuk: info@volgyvaros.hu
Amennyibel helyi üzlet, bolt, étterem vezetője vagy, esetleg valamilyen szolgáltatásod van helyben, akkor a kalauzban megjelenő különböző méretű hirdetésért, illetve a támogatók listába felkerülésért várjuk a támogatásodat! Ha ez felkeltette érdeklődésedet, írj nekünk üzenetet az info@volgyvaros.hu címre!
A terv az, hogy a kalauz 2026 harmadik negyedévéig összeálljon, és még ki tudjuk adni a karácsonyi időszak előtt.
Itt van az épületünk:
3100 Salgótarján, Arany János út 1.
(sárga épület, kék korláttal, rámpán fel)
Írj nekünk emailben:
info@volgyvaros.hu
Vagy írj Messengeren:
https://m.me/volgyvaros